Megjelent: Thermalhungary - 2020. Július 5.
Sokszor nevezik Budapestet a termálfürdők fővárosának, és való igaz, hogy a városnak tucatnyi lenyűgöző fürdője van…
De tudta-e Ön, hogy az ország minden régiójában hemzsegnek a termálfürdők és hogy több, mint 200 van a fővároson kívül is?
A Thermalhungary most Magyarország mind a négy sarkába elvezeti Önt, és látni fogja, hogy a távoli helyeken található termálfürdők is mennyire eredetiek illetve jó felszereltek – semmi szégyellnivalójuk nincs a fővárosiakéhoz képest.
Kiemelt kép: © vijaybisht.in
Bár az országban található mintegy 220 termálfürdőből közel negyvenet személyesen kipróbáltam, ebben a cikkben most csak tízet mutatok be.
A nyugati gyógyfürdők
Miután három és fél évet éltem Vas megyében, engedjék meg, hogy ezzel a régióval kezdjem a bemutatást, két olyan termálfürdővel, amik megérik az utazást.

Az osztrák határhoz közel található Bükfürdő egy vendégszerető fürdőhely, amelyhez modern fürdő és nyáron nyitott szabadidő park párosul. Sok német, osztrák és cseh turista, különösen az idősebbek, azért jönnek, hogy élvezzék az orvosi ellátást és a magas szulfáttartalmú vizet. Magyaroszágon itt találtam a legmagasabb szulfáttartalmú vizet. A fedett fürdő levegőjében szálló különös illat elsőre meglepően hathat, ha nem számítunk rá. A szaunák és a törökfürdők részlege kényelmesebb és tágasabb bármelyiknél, ami a fővárosban található.

Kicsit délebbre, a Balaton dél-nyugati sarka felé található Európa legnagyobb termáltava Hévízen, ahol a tó vizének a hőmérséklete még télen se megy 26-28°C fok alá.
Ez egy hely, amely elsőre meglepett bennünket. A tó területe 4,4 hektár, mélysége 38 méter, a tó vizét egy forrás táplálja, ami ként és különböző ásványokat tartalmaz.
Hála az erős vízfolyásnak, a víz 72 óránként cserélődik.

Csongrád-Csanád megye gazdag vízforrásai
Csongrád-Csanád megye, amely délen található, és ami az ország legfontosabb mezőgazdasági területe, ahol a magyarországi paprika 80%-t termesztik, szintén jó minőségű termálvízzel rendelkezik, amelynek hőmérséklete aránylag magas az országos átlaghoz képest. Sok román turista jön ide azért, hogy ezt a vizet üvegben vigye haza.

Először nézzünk be Szentesre, ahol az első két magyarországi évemet töltöttem el, és ahol egy meglepő helyet fognak felfedezni. Egy törökfürdő mását építették ide 1962-ben. Különleges hangulata van ennek a helynek. Egy 41°C fokos medencét is találhatunk itt. Összehasonlításképpen a legmelegebb magyarországi fürdővíz a Rudas fürdőé, ami 42°C fokos. Magát a várost is nagy részben a termálvíz fűti.

Folytatásként javaslom Szegedet. A város központja nagyon élénk és hangulatos, egy belvárosi séta a szép szegedi tereken és utcákon felejthetetlen élményt nyújt.
A legfontosabb látnivalók listája: a Fogadalmi templom, ami Magyarország negyedik legnagyobb épülete, a zsinagóga, a Kárász sétálóutca, a Víztorony, a Nemzeti Emlékcsarnok, a Stefánia sétány, a Gróf-palota... Kellemes tempóval a belváros nagy része egy délután alatt körbejárható. A városnak két érdekes termálfürdője is van:
Az egyik az Anna fürdő, ami egy klasszikus centenáriumi fürdő (1896-ban épült), a másik egy nagy vízipark, a Napfényfürdő Aquapolis, ami nemcsak egy hatalmas termálvizes résszel rendelkezik, hanem sok élménymedencével és csúszdával is, köztük Európa leghosszabb csúszdájával!

Az északkeleti barlangfürdők
Az ország északkeleti részének két hegyvidéki megyéje sziklába vájt termálfürdővel is rendelkezik, és Budapesten kívül itt található egyedül többszázéves török fürdő.

Egerben található az ország ötödik török fürdője, a négy budapesti fürdőn kívül.
Eger gyönyörű történelmi belvárosát nagyon szívesen látogatják a turisták.
Eger 1552-ben még megállította Európa Oszmán invázióját, azonban később a város török megszállás alá került, és ott is maradt közel száz évig a 17. század folyamán.
Ebben a korszakban egy kupolás fürdő is épült, az 1610-es években. Fontos tudnivaló, hogy a termálfürdő vize legfeljebb 34°C fokos.

A Budapest és Eger közötti úton, Demjénben található a Cascade Barlang- és Élményfürdő, ami Közép-Európa legnagyobb barlangi fürdője a fürdő honlapja alapján. A barlang vizét egy 68 fokos gyógyvízforrás táplálja. A barlangfürdő változatos helyeket kínál a fürdőzésre a látogatóknak, 30°C-tól 38°C fokig terjedő vízhőmérséklettel.

Továbbhaladva észak-kelet felé, Miskolc közelében van az Európában egyedülálló Miskolctapolcai fürdő, ami egy melegvizű földalatti források felett elhelyezkedő barlangban található. Itt lehetőség nyílik a természet által több ezer év alatt formált átjárók és a barlang természetes kupolája által képzett visszhang meghallgatására, ami egyedülálló Európában. A teljes komplexum 9,3 km2-es kiterjedésén 6 medence kínál különböző élményeket. Érdemes minimum két és fél órát rászánnunk a Miskolctapolcai fürdőre, hogy kényelmesen kihasználhassuk a fürdő által kínált lehetőségeket.

A keleti vidék hatalmas fürdői
Habár a legszebb magyarországi török- és reneszánsz kori fürdők Budapesten találhatók, az ország második termál régiója Hajdú-Bihar megye keleti részén helyezkedik el, ahol a leghatalmasabb fürdők találhatóak. Egy debreceni látogatás alkalmával felfedezhetjük őket.

Debrecen északi részén, ahol a termálforrások legnagyobb koncentrációja található, egy hatalmas beruházás fejeződött be, amikor 2020 nyarán megnyílt az Aquaticum Debrecen Strand. Debrecen most már versenyre kelhet Budapest fényűző fürdőivel, és nem kell szégyenkeznie az összehasonlítástól.
Ha Debrecen környékén vagyunk, nem hagyhatjuk ki Hajdúszoboszlót, ami Budapest után a második legtöbb termálfürdővel rendelkező magyar város.
Hajdúszoboszlóban található a legtöbb olyan szálloda, amely saját termálvíz forrással rendelkezik, itt található Európa legnagyobb termálfürdő komplexuma.
Egy hajdúszoboszlói származású kollégám Szombathelyen azt mondta nekem, hogy soha nem érzett késztetést arra, hogy máshova menjen üdülni, mert otthon minden megvolt, ami egy nyaraláshoz szükséges. A fürdőben található Kelet-Európa legnagyobb kültéri medencéje. A következő kép segíthet képet adni a méreteiről:

Bónusz: A legjobbak a saját kategóriájukon belül
A legmelegebb fürdő
Ismereteim szerint a budapesti Rudas fürdő, egész pontosan a Juventus medence a 2014-es új részben. Még ha ugyanúgy 42°C fokot mutat is a hőmérő, mint a törökfürdőben, az emeleten található modern medencében egy hajszálnyival melegebbnek érzem a vizet. Állítólag van egy 43°C –os fürdő is valahol Hajdú-Bihar megyében, de nem fedeztem fel még kellőképpen azt a környéket.

© termalfurdo.hu, A Juventus medence a Rudasban (déli modern épület)
A legmelegebb gőzfürdő
Mielőtt még jártam volna a Magyarország keleti részén található Nyíregyházán,
azt mondtam volna, hogy a Rudas vagy a Gellért, de amióta jártam a nyíregyházi Júlia fürdőben, azóta tudom, hogy ott van a legmelegebb törökfürdő. 30 másodpercnél tovább nem is tudtam bent maradni. A Rudas hozzá képest mérsékeltnek tűnt.

A legjobb szauna
A Vas megyében található sárvári fürdőben van szerintem a legbarátságosabb és legtágasabb szaunatér. A legnagyobb szaunának kijárata van a belső medencékhez és a külső jacuzzis részhez egyaránt. Nem találtam olyan képet, amely kellőképpen visszaadja a szauna valós külsejét, de biztosan nem fogják megbánni a látogatásukat:

A kedvenc fürdőm Budapesten
A Királyfürdő a szívem csücske, ahol a fürdő rusztikus és szerény hangulata miatt őszinte és hiteles helyen érezzük magunkat, egy olyan helyen, ahol nem a turisták becsábítása a legfontosabb cél. Az a véleményem, hogy ez a « legmagyarabb termálfürdő » Budapest belvárosában. A külső udvar kis fürdője az egyetlen hely, ahol magyarokkal tudok beszélgetni. Ez egy nagyon barátságos fürdő, amelyet remélem sose fognak felújítani, mert attól csak veszítene a bájából.

A kedvencem vidéken
A Szentesen található törökfürdő másolat, amelyet fentebb említettem. Itt kezdődött minden, itt ébredt fel bennem a vágy, hogy minden fürdőt kipróbáljak.
A tartalmat készítette:
Vincent Laurent
Fordítás:
Ganczer Viktória és Ádám Balázs